Ez is egy átlagos napnak indult. Az X-Factorba jelentkezés után nagyon sok rajongója lett " The Moons"- nak(nekünk), de ezen nem csodálkoztunk, hiszen a zsűrik ezert juttatak tovább minket. Hamarosan kezdődik a műsor, és ezért már nagyon izgatottak vagyunk, ugyanis ez már élő adás lesz és nem lehet eljátszadozni, mint a többit, amit amúgy mellesleg végig röhögtük. De ez most komoly. Ugyanis nem lehet hülyéskedni, bár ezt mondhatom az én drága tesómnak, aki ugyanis nem bírja ki röhögés nélkül. Mindig elkezd valamin röhögni, mondjuk a múltkor a hajamon röhögött, azért, mert felállt egy tincs, meg amikor elrontjuk, vagy ő vagy mi a szöveget. Érthetetlen nőszemély. Ő Victoria Moon. Nagyon izgatott, persze nem csak ő hanem mi is, de ő azért izgul ennyire, mert ugyanis ma este a sztárfellépők a One Direction. Mikor mi lemegyünk a színpadról egyből ők jönnek utánunk, és persze Tori és Lucy odavannak értük, de be kell valljam én nem nagyon szeretem őket, mármint a zenéjüket szívesen hallgatom, csak magukat a fiúkat nem szeretem. Szóval nem nagyon repdesek itt az örömtől, de Tori kedvéért megpróbálom nem elhányni magam.
- Lányok színpadra!- hallatszott a színpad felől, a nagy elmélkedésem közepette. Már nagyon izgultam, hiszen most különösen nagyon jól kell teljesítenünk, mert most a döntőbe jutás a cél. Mikor elindultunk a színpad felé, izzadt a tenyerem, kalapált a szívem és alig kaptam levegőt. Szerencsémre ott voltak a lányok, hogy lenyugtassanak. Ha nem lettek volna ott a kezdetektől fogva nem tudom hogy végig csináltam e volna. nélkülük olyan vagyok, mint a madár szárnyak nélkül. fölértünk. Elkezdődött a szám, egy 10s-es eleje volt, amit Tori énekelt. Szám Demi Lovato Heart Attack-ja volt. Egész jól sikerült. Szerintem nagyon jók voltunk, mert a zsűri is állva tapsolt meg minket. Még Simon is, ami különös, mert ő nem olyan gyakran szokott állva tapsolni. Mikor lementünk a színpadról találkoznunk kellett a fiúkkal, mert megigértük Simonnak, hogy összeismerkedünk velük. Mégegyszer mondom, nem nagyon repdestem az örömtől. Még le sem értünk a színpadról, ott állt előttünk az 5 szál fiú. Bevallom, egész jól néztek ki, de csak "egész". Oké az egy tény, hogy a húgom majdnem elájult, de szerencsére nem, Lucynak a szája tátva maradt. Le kellett őket valahogy nyugtatni, hiszen csak én voltam magamnál, ezért illedelmesen bemutatkoztam:
- Sziasztok! Selena Moon vagyok, ők pedig itt Victoria Moon a tesómés Lucy New a legjobb unokatesó a földön.- Ők is bemutatkoztak, és olyan "ezeknek meg mi bajuk van" nézéssel meredtek ránk. Leültünk az előtérbe. Különös nagy csend lett. A kínos csendet a szőke kék szemű ír srác törte meg:
- Nagyon jók voltatok. Szép hangod van Selena.
- Oh, köszönjük szépen és Hív nyugodtan Sel-nek, a barátaim is mind így hívnak.- Ajánlottam fel.
- Kedves vagy, hogy még nem is ismerjük egymást, de máris a barátodnak tekintesz!- próbálta elfogadni a fölajánlásomat.
- Ooo, ez természetes. Simon mondta, hogy barátkozzunk meg veletek, mert jófejek vagytok, hát teljesítettük a kérését.- Simonnak persze, de másnak soha, de szerintem is jó fejek, de még nem tudom, hiszen csak 5 perce ismertem meg őket. elővettem az ezerkarátos mosolyomat, hogy ne azt az undoródó fejet vágjam, de kedvem lett volna hozzá, mondjuk annyira nem elviselhetetlenek. Egész rendesek.
- Kedves lány vagy Sel. Kezdelek megkedvelni.- Na tessék.. Kezd megkedvelni. Ez már haladás még tőlem is. Én is kezdelek megkedvelni, de lehet hogy ebből több lesz mint barátság. De ezt azért mégsem mondhatom neki, de tényleg elég rendesnek tűnik, mint a többi, és még izmos is. Ez még egy plusz. Rájöttem arra, hogy amíg nem ismered az embert, addig ne kételkedj benne.
Mikor pont meg szólaltam volna, pont akkor hívták őket, hogy ideje indulniuk, hiszen jelenésük van. Amint kiléptek az egész közönség sikítozott komolyan, lehet hogy valamelyik rajongó föl is mászott a színpadra. El lehet képzelni, hiszen minden lehetséges. Miután a húgom kirángatott az elmélkedésemből, elvonszolt a színpad mellől. Gondoltam, hogy faggatás lesz, hiszen minden így kezdődik. Leültettek az öltözőbe és elkezdték...:
- Nos, drága nővérem mi volt ez a beszélgetés?- úgykezdte, mint egy pszihológus.
- Miről beszélsz??- kérdeztem, hátha nem faggat tovább, de épp az ellenkezője történt.
- Oooh, tudod te jól miről beszélek " Utálom a One Direction-t" kisasszony. - ezt már nem bírtam, kitört belőlem a röhögés.
- Jó jó... Azt hiszem megismerkedtem egy átlagos sráccal, aki talán bejön nekem.. - jól megfogalmaztam, mitmondjak.
- Áááá. Szóval így állunk, hogy te megismerkedsz egy sráccal, aki nem csak helyes, hanem tehetséges, és engem meg hagysz a francba. Intézzem el maga mi?!- igen?! így állunk?.
- Óó, te csak nekem ne add az ártatlant. Láttam, hogy neked is bejön egy göndör hajú csávó- próbáltam komolyan elmondani, de a végére kitört belőlem a nevetés, de nem csak belőlem, mindhármunkból.
Mikor abbahagytuk a röhögést, arra eszméltünk fel, hogy már vége van a számnak és ki kéne menni innen. Indultunk volna el amikor észrevettünk hogy az 5 srác ott áll előttünk. Nem szólaltunk meg, csak akkor amikor már nagyon kínos volt:
- Jók voltatok ti is.- kezdte ez a húgom.
- Köszönjük! De szerintem ti jobbak voltatok.- szólalt meg szinte egyszerre az ír és a göndörke srác.
.- Na, mi megyünk, mert még át kell öltöznünk, a végére, mert így nem állhatunk ki a színpadra.- köszöntem el majd elmentünk. Először a sminkeshez mentünk. Nem olyan nagyon csicsásat raktak ránk, csak egyszerűen kihúzták a szemünket fekete tussal és szempillaspirállal. A ruhánk gyönyörű volt, legalábbis szerintem, az enyém egy egyszerű fehér ruha volt, jó nem teljesen fehér, de mondhatjuk annak, felspékelve egy kis aranyos övvel, arany cipő és a kabala láncom se maradhatott el, mivel az is arany volt és mindig rajtam van. Tori ruhája kék virágos volt, cipője a ruhához hasonló. Lucy ruhája halványkék volt egy kis fekete csipkével és fekete cipővel. A hajunkkal sem foglalkoztak sokat. Az enyémet csak egyszerűen fölfogták, míg Torinak besütötték, Lucynak pedig kivasalták
Elérkezett a pillanat. Felmentünk a színpadra. Egyesével szólítgattak minket, mikor minket hívtak elindultunk föl a színpadra. A szememmel az öt híres srácot kerestem. Mikor megtaláltam őket rájuk mosolyogtam. Mindenki a színpadon volt. Mikor bemondták az első továbbjutó nevet, ami nem a mi nevünk volt, izgultam is meg nem is. Mi van akkor ha nem jutunk tovább? Mindenféle kérdés kavargott a fejemben, de egy volt a fontos, az hogyha ennek mind vége, akkor sem fogom abbahagyni az éneklést. Túlságosan szeretem ahhoz, hogy lemondjak róla.
- Az utólsó továbbjutó nem más mint.........
